Kommentárok

Heti áttekintés 2009. 03. 02.

4.3.2009 15:31

USA
Piacok új minimumértéken!
A Wall Street múlt heti első összejövetelén az azt megelőző hét forgatókönyve ismétlődött meg.  A befektetők továbbra is megszabadulni igyekeztek részvényeiktől. Nem voltak képesek túllépni a recesszió okozta aggályaikon, melynek végkimenetele továbbra sem látható. Bár a kormányzati hivatalok, élükön a Treasury Department-tel, bejelentették, hogy ezen a héten beindulhat a pénzügyi intézmények megmentésére hivatott, átdolgozott terv. Ennek ellenére, a Wall Street tőzsdei ülésén derűlátó hangulat uralkodott. Az optimizmus fő kiváltója Ben Bernanke FED-vezető meghallgatása az Amerikai Kongresszus előtt. Először a nagyobb amerikai bankok államosításának terve ellen keményen fellépő befektetőket nyugtatta meg, majd kijelentette, észérvekre alapozott feltételezések szerint, a most zajló válság 2009 évében véget ér, és 2010 javulást hoz. Véleményét azon feltételezésekkel támasztotta alá,  miszerint  a stimulációs csomagok és a FED monetáris lépései minél hamarabb felüdítik a bankszektort és ösztönzik a fogyasztói kiadásokat.

Miután az S&P 500 6 egymást követő időszakban zuhant, a befektetők szó szerint kiéhezetten vártak bárminemű optimizmust. Így megengedték maguknak, hogy a maguk módján figyelmen kívül hagyják a fogyasztói bizalom kifejezetten rossz mutatóit -ez február alatt a várt 35 pont helyett 25 pontra csökkent. A részvények túlkínálata az amerikai piacokat legalább egy nap erejéig emelkedésre ösztönözte.  Legnagyobb ugrást értelemszerűen a pénzügyi szektorban mérhettük, ugyanakkor figyelembe kell vennünk, hogy ez a szektor 2007 október 9-étől csaknem 80%-ot esett.

Wall Street-en a szerdai kereskedés újra az US indexen mérsékelt mínuszban zajlott. Úgy tűnt, hogy a pénzügyi részvények pillanatnyi emelkedés után rally-ba kezdtek. Bank of America pl 9% növekedést könyvelhetett el, míg a JP Morgantől 3,5%-ot vártak a beefktetők. Állami adminisztráció képviselői olyan forgatókönyvet vázoltak fel, ami tervezet a Treasury konvertálására az elsődleges részvényeknek.
Wall Street csütörtöki kereskedési napon a kereskedők újra megerősítették, hogy a fundamentális adatok helyett a saját megítélésüket részesítik előnyben. US piacok ennek köszönhetően inkább zöld tartományban mozogtak, annak ellenére, hogy az összes makroadat negatívan meghaladta a várakozásokat. Akár a nyersanyag megrendelésekről, akár a foglalkoztatottsággal kapcsolatban. Végső gyengülés azonban csak utolsó órákban kezdődött a csütörtöki napon, a mindenhol jelenlévő egészségügyi szektor gyengülési félelmeit leszámítva. Ez elsősorbana Fehér Ház közleményének köszönhető, ami a magánszemélyeknek nyújtott juttatások csökkentéséről szólt.

Február utosló hetében a kereskedés nagyon volatilis hangulatban zajlott. A jelenlegi legnagyobb esések mögött főleg a "gigantikus" Citigroup-ról megjelent hírek voltak. Elsősorban a Szingapúri befektetési társaság (GIC), aki növelte részesedését a bankban 11,1%-ra becslések szerint (konverzió 3,25 USD/részvény zajlott), miközben a bank bejelentette, hogy nem fizet osztalékot. US kormány várt lépést tette meg, amikor a segítségnyújtás keretén belül növeli részesedését 36%-ra a tervezet szerint, ami magába foglalja a preferált részvényeket 25 mld USD értékig. Ezeket a rossz híreket még megtoldották a GDP adatok, ami a 4-ik negyedévben 6,2%-os gyengülést mutattak évközben a várt 5,4%-al szemben. DJI index és S&P500  végül 12 éves minimumon zártak.

Az amerikai indexek a következő értékkel zárták a múlt hónapot:
Blue chips index Dow Jones Industrial Average 7062,93 ponton tartózkodik (-119,15 pont, ill. -1,7%), DJIA februári esése -11,7%.
Legkisebb esést a technológiai index Nasdaq Composite könyvelhette el, amikor is 1377,84 ponton állapodott meg (-13,63 pont, ill. -1,0%), egész hónapban ez -6,7% esést jelent.
Szélesebb index Standard and Poor´s 500 735,09 ponton tartózkodik (-17,74 pont, ill. -2,4%), ami az S&P 500 számára havi szinten -10,9% esést jelent, ez legrosszabb 1933 februárja óta.

Árupiacon a múlt heti kereskedés korrekció tükrében zajlott, az arany ára 1000 USD határán. A hét második felében az ár stabilizálódott 950 USD környékén. Az olaj ára viszont éppen most erősödött, elérve e havi maximumát. Negatív makroadatok, főleg az USA ipari szektorából a nyereség gyengülését mutatták. Brent a múlt hetet 45,50 USD-n fejezte be, US olaj ára 44,70 USD (futures 4/09). Dollár az EUR-hoz képest relatíve szűk sávban mozgott 1,26-1,29. A cseh pénznemre leginkább a Nemzeti Bank tájékoztatója volt hatással, aminek köszönhetően erősödni is tudott és 28,20 CZK/UER, illetve 22,30 CZK/USD-n zárta a hetet.

Csehország
A hazai részvénypiac ezen a héten is eladói nyomás alatt volt, a befektetők teljes aktivitása, illetve a piac likviditása az idei év minimumára csökkent. Az index napi mozgása kicsinek mondható, így az egész héten az index "csupán" 1,1%-ot gyengült 640,9 pontra. Elektromos áram árcsökkentési hírének hatására a kulcsfontosságú részvények árát mozgatta csupán, pl CEZ. A szolid gazdasági eredmények közzététele NWR, ERSTE, TELEFONICA O2 képtelenek voltak pozitív impulzust generálni. CETV veszteségről való jelentése újabb történelmi minimumra süllyesztette a részvény árfolymát. Szintén történelmi minimumra jutott: AAA és ORCO, ebben az iparban még mindig nagy a feszültség és a társaságok stabilitása is megkérdőjelzhető. Sanofi-Aventis közlése, hogy sikeresen felvásárolta a ZENTIVA-t (94%-os részesedést szerzett) elmozdította a részvény árfolyamát egészen 1100 CZK-s határ alá.

További kommentárok

SPAD
AAA26,191,91%
CETV349,00-3,00%
ČEZ890,001,37%
ECM49,102,19%
ERSTE847,300,59%
FORTUNA108,400,37%
KITD187,00-0,27%
KB4 200,000,48%
NWR277,003,55%
ORCO213,001,43%
PEGAS445,00-0,34%
P.MORRIS9 110,00-11,38%
O2416,801,66%
UNIPETROL185,70-0,70%
VIG970,00-0,41%
Indexek
PX1 241,900,76%
DAX7 254,633,06%
FTSE 1006 028,112,23%
CAC 404 006,652,51%
ATX2 845,941,88%
DJES 502 614,471,71%
BUX23 995,201,67%
WIG 202 930,291,46%
Russian dep.1 748,321,06%
DJI12 455,621,54%
Nasdaq2 801,082,04%
SP5001 331,541,44%
Nikkei 2259 606,821,76%
Futures az indexekre
DJES 50 Fut.2 798,210,47%
DJI Fut.11 910,401,14%
Nasdaq Fut.2 242,960,65%
SP500 Fut.1 273,801,20%
Komódok
Crude Oil109,821,42%
Brent122,641,08%
Gold1 503,990,51%
Cooper428,501,42%
Silver44,922,16%
Coal128,96-0,35%
Forex
EUR/USD1,45241,32%
EUR/GBP0,88520,75%
EUR/CHF1,29400,32%
EUR/PLN3,9641-0,08%
EUR/HUF264,3300-0,64%
EUR/RUB40,77820,59%
EUR/CZK24,19400,11%
PLN/CZK6,10340,17%
HUF/CZK9,15430,73%
RUB/CZK0,5935-0,32%
GBP/CZK27,3310-0,64%
USD/CZK16,6569-1,22%
USD/CHF0,8910-0,98%
USD/JPY82,3500-0,29%
USD/PLN2,7290-1,39%
USD/RUB28,0779-0,82%
USD/GBP0,6094-0,57%

Updated 20.4.2011 16:26

(Figyelmeztetés: az adatok megkésettek)

Mai nap 16.7. 2020
New York 12:53
open 03:07
London 17:53
closed 14:07
Frankfurt 18:53
closed 14:07
Prága 18:53
closed 14:22
Moszkva 20:53
closed 11:07
Tokio 01:53
closed 07:07
cz ru hu pl ro si bg en
CAPITAL PARTNERS a.s. E-mail CAPITAL PARTNERS a.s.

Keresés:  

Stockmarket Google Finance Market Watch