Osztalékot fizető részvények

Cash is king, avagy ajánlatok az ún osztalékot fizető részvényekre

Egyes befektetők – és valószínűleg ők vannak többségben – azért lépnek a piacra, hogy a részvényárak változásán profitáljanak. Egyesek azonban nem kívánnak túl nagy kockázatot vállalni, csupán szabad eszközeiket szeretnék viszonylag stabil jövedelemért – osztalékért – befektetetni. Különösen nekik íródtak az alábbiak.

Az utóbbi időben fokozott figyelem összpontosul azokra a vállalatokra, amelyek kibocsátott részvényeik után többé-kevésbé rendszeres, pl. negyedéves osztalékot fizetnek. Ennek oka, hogy USA-ban az osztalék utáni adózás mértékében történt változások értelmében a felső adóhatár alacsonyabb lett (legfeljebb 15%), valamint ugyanilyen módosítás történt a hosszú távú tőkenyereség adózásában is.

Elmondható, hogy a befektetők volatilis piacon stabil elemként tekintenek az osztalékra. Idén azonban bizonyos esetekben a gazdasági válság hatására az osztalékból származó előnyök mérséklődnek vagy teljesen megszűnnek. Főleg pénzügyi intézetekről van szó, melyek kihasználták a TARP (Troubled Asset Relief Program) kormányprogram bizonyos anyagi eszközeit. E segítség feltétele az elsőbbségi részvények államra való átruházása valamint a költségek csökkentése volt, melybe beleértendő az osztalékok csökkentése illetve felfüggesztése is.

Az említett körülmények alapján, a legfontosabb alapok kezelői a következő részvények esetében látnak jelentős esélyt az osztalék (és a részvények értékének) növekedésére:

Legget and Platt (LEG) – az immár 121 éve bútor-elemeket és autó-kiegészítőket (beleértve autóüléseket is) gyártó cég osztalékát 33 éve folyamatosan, évente emeli. Az utóbbi negyedévekben rendszeresen 0,25 dollár/részvény osztalékot fizetett, ez 7,44% éves hozamnak felel meg.

General Electric (GE) – ipari konglomerátum, részvényeseinek jelenleg negyedévente állandó 0,31 USD/részvény osztalékot fizet. Ez 40 %-kal több, mint például 2004-ben, és évi 9,51 % nyereséget jelent. A vállalat jelentős anyagi tartalékkal rendelkezik.

Dow Chemical (DOW) – a vegyi termékeket és műanyagokat gyártó vállalatot az ipari óriások sorában találjuk. Részvényesei között negyedéves, állandó 0,42 USD/részvény osztalékot fizet készpénzben, ez az összeg 12,7% évi osztalékhozamot jelent. Az elmúlt 4 év során az osztalék 25 %-kal emelkedett.

Edison International (EIX) – a Dél- Kaliforniában működő, közszolgáltatás területén tevékenykedő cég most barátságosabb arcot mutat részvényesei felé. Négy év leforgása alatt negyedéves osztalékának összegét 24 %-kal, a jelenlegi 0,31 USD/részvényre emelte, ez 3,66%-os részvényi tulajdonból származó éves bevételt jelent. Az EIX eszközeit nagy gonddal és előrelátóan kezeli, ez kifejezetten ígéretes jel a nyereség és a jövőbeli osztalékok további növekedésének kérdésében.

Pfizer (PFE) – a legnagyobb gyógyszergyártó vállalatok egyike. Az utóbbi időben nem élvezhette a befektetők bizalmát, így az említett trend a PFE-t sem kerülte el. Mindazonáltal, az osztalékot 0,32 USD/negyedév értékre emelte. Az évenkénti osztalék-megtérülés 8,1% érték körül mozog. A gyógyszergyártó cégek részvényeire alacsony ún. P/E arányú (a részvény árfolyama és az egy részvényre eső nyereség aránya) kereskedés jellemző, így e téren az osztalék-haszon jelentős, hosszútávú fejlődésére van lehetőség.

U. S. Bancorp (USB) – Minneapolisi székhelyű, de facto teljeskörű bankszolgáltatásokat nyújtó bankvállalat. Jelenleg 0,425 USD/részvény osztalékot fizet, éves viszonylatban ez 12,4% részvényhozamot jelent. A jótékony belső növekedés hívei, több készpénzt termelnek és folytatják az osztalék mérsékelt növelésének hosszútávú politikáját.

Masco Corp. (MAS) – az építészeti termékek gyártásával foglalkozó cég már 46 éve a folyamatos osztalék-növelés útján halad: az elmúlt négy évben 30 %-kal, a jelenlegi 0,235 USD/részvény értékre növekedett. Ez az érték évi 10,7 % nyereséget jelent. Lehetővé teszi, hogy a társaság nyereségének nagyobb távlataira, mérlegének és tőkeáramlásának jótékony állapotára helyezze a hangsúlyt.

Exxon Mobil (XOM) – a piaci kapitalizációt figyelembe véve a világ legnagyobb társaságainak sorát gyarapító, a DJIA indexben szereplő vegyipari óriás. A vállalat jelenleg negyedévente fizet 0,40 USD részvényenkénti osztalékot – ez a részvény hozamának 2,0%-át teszi ki. A társaság immár 22 éve folytatja a magasabb osztalék politikáját, ebben nagy szerepet játszik a tény, hogy nagy hozamú társaságról van szó.

Microsoft (MSFT) – jelentős mennyiségű pénzeszközzel rendelkező szoftveróriás. A részvényesekhez való hozzáállásuk valamint az osztalékfizetés terén is sikerült javítaniuk. Jelenleg részvényenkénti 0,13 USD negyedéves osztalékot fizet. Az évi osztalékhozam 2,60 %. A pénzügyi tartalékok és az újonnan létrehozott szabad tőke teljes mértékben lehetővé teszik az osztalék összegének rendszeres és hosszútávú növelését. Az sem kizárt, hogy a Microsoft újra speciális, egyszeri osztalékkal áll elő.

Energy Transfer Partners (ETP) – főleg Texasban (USA) bányászattal, szállítással és földgáz-értékesítéssel foglalkozó vállalat. 0,90 USD értékben állandó osztalékot fizet.

Biovail (BVF) – gyógyszeriparban és gyógyszergyártásban érdekelt vállalat, mely a köponti idegrendszer valamint a szív-és érrendszeri betegségek gyógyításának területére összpontosít. Rendszeresen és stabilan 0,375 USD/részvény értékű negyedéves osztalékot fizet. A részvény éves hozama masszív 13,35 %.

International Paper (IP) – papír-, karton-, doboz-, csomagolópapír valamint papíripari rostanyag-gyártó. Dokumentumok és névjegykártyák nyomtatásában is érdekelt. Főleg az USA területén erdőkkel is rendelkezik, illetve gazdálkodik is azokkal. Hosszú távon változatlan értékű 0,25 USD/részvény osztalékot fizet, így hozama 8,97 %.

Textron (TXT) - ipari és pénzügyi vállalkozás. Helikopterek, kereskedelmi repülőgépek, egymotorosok, precíziós fegyverek, katonai járművek gyártásával, szoftver-fejlesztéssel stb. foglalkozik. 7,15% éves hozamot „kínál”, míg az egy részvényre eső, folyamatosan fizetett osztalék értéke 0,23 USD.

Frissítve 2009. 02. 26.

SPAD
AAA26,191,91%
CETV349,00-3,00%
ČEZ890,001,37%
ECM49,102,19%
ERSTE847,300,59%
FORTUNA108,400,37%
KITD187,00-0,27%
KB4 200,000,48%
NWR277,003,55%
ORCO213,001,43%
PEGAS445,00-0,34%
P.MORRIS9 110,00-11,38%
O2416,801,66%
UNIPETROL185,70-0,70%
VIG970,00-0,41%
Indexek
PX1 241,900,76%
DAX7 254,633,06%
FTSE 1006 028,112,23%
CAC 404 006,652,51%
ATX2 845,941,88%
DJES 502 614,471,71%
BUX23 995,201,67%
WIG 202 930,291,46%
Russian dep.1 748,321,06%
DJI12 455,621,54%
Nasdaq2 801,082,04%
SP5001 331,541,44%
Nikkei 2259 606,821,76%
Futures az indexekre
DJES 50 Fut.2 798,210,47%
DJI Fut.11 910,401,14%
Nasdaq Fut.2 242,960,65%
SP500 Fut.1 273,801,20%
Komódok
Crude Oil109,821,42%
Brent122,641,08%
Gold1 503,990,51%
Cooper428,501,42%
Silver44,922,16%
Coal128,96-0,35%
Forex
EUR/USD1,45241,32%
EUR/GBP0,88520,75%
EUR/CHF1,29400,32%
EUR/PLN3,9641-0,08%
EUR/HUF264,3300-0,64%
EUR/RUB40,77820,59%
EUR/CZK24,19400,11%
PLN/CZK6,10340,17%
HUF/CZK9,15430,73%
RUB/CZK0,5935-0,32%
GBP/CZK27,3310-0,64%
USD/CZK16,6569-1,22%
USD/CHF0,8910-0,98%
USD/JPY82,3500-0,29%
USD/PLN2,7290-1,39%
USD/RUB28,0779-0,82%
USD/GBP0,6094-0,57%

Updated 20.4.2011 16:26

(Figyelmeztetés: az adatok megkésettek)

Mai nap 25.9. 2017
New York 05:43
closed 03:47
London 10:43
open 05:47
Frankfurt 11:43
open 05:47
Prága 11:43
open 04:44
Moszkva 13:43
open 03:02
Tokio 18:43
closed 14:17
cz ru hu pl ro si bg en
CAPITAL PARTNERS a.s. E-mail CAPITAL PARTNERS a.s.

Keresés:  

Stockmarket Google Finance Market Watch